Az elmúlt hetekben elvégzett tesztelések, kiértékelések eredményei alátámasztják azt a feltételezést, hogy a futók nagy részének egyik alapvető problémája, hogy a fascialáncok (a fascia az izmot borító bőnye) mentén történő terhelés nem kiegyensúlyozott. Egyes területek jobban részt vesznek a mozgás kivitelezésében, túlterhelődnek, míg mások nem kapcsolódnak be egyáltalán, vagy nem a megfelelő sorrendben.

Ennek következménye, hogy a futómozgás darabossá, szögletessé válik, nem lesz harmonikus. Nem valósul meg az optimális energiafelhasználás, az inakban tárolt energia nem tud továbbítódni. A teljesítmény csökkenhet és szinte kódolva van a túlterhelt területek sérülése.

Ideális esetben, futás közben a terhelés eloszlása egyenletes, a mozgás törésvonalak nélkül, minden területen megfelelő időben, megfelelő mozgástartományban, kiegyensúlyozottan valósul meg.

Az elrugaszkodás pillanatában (az elrugaszkodást végző alsó végtagot tekintve) az elülső vonal megnyúlásával egyidejűleg a hátulsó vonal erőteljesen aktiválódik, az ide tartozó izomcsoportok (nagy farizom, csípőfeszítő, térdhajlító izmok, a vádli izmai, a talp izmai) összehúzódnak, együttes erővel végrehajtva a mozgást.

Azonban, ha valamely oknál fogva az elülső lánc egyik komponense megrövidül és nem tud megfelelő mértékben megnyúlni, egyrészt egy másik terület kompenzálni kényszerül és túlfeszül, másrészt a hátulsó vonal és ezen belül a megrövidült izom antagonista izompárjának az aktivitása akadályozva lesz.

Megfelelő példa erre a csípőízület extenziója (az alsó végtag hátra feszítése). Futás közben ez a mozgás három komponensből tevődik össze: a csípőízület, a medence és az ágyéki gerinc (derék) mozgásából.

Ahhoz, hogy a futómozgás megvalósulásához szükséges mozgásminta létrejöjjön az alsó végtagban, a medence a normálisnál nagyobb mértékben fog előrebillenni, fokozva az ágyéki gerinc görbületét is. Így ez a terület túlterhelődhet és hosszú távon panaszokat okozhat.

Amennyiben a csípőhajlító izmok rövidült állapotban vannak (ennek oka lehet az ülőmunka), futás közben, az alsó végtag hátrafeszítésének pillanatában a csípőízület nem képes „megnyílni”, a nagy farizom nem tud aktiválódni és a megfelelő pillanatban bekapcsolódni a mozgásba, annak ellenére, hogy a legerősebb a hátulsó vonal izmai közül. Így a mozgás kivitelezése a lánc többi részének túlterhelése mellett valósulhat csak meg, fokozva ezáltal a sérülés kockázatát.

Nagyon fontos tehát feltérképezni, hogy az egyes izomláncok mozgásai a lánc mely komponense által jönnek létre és mely területeken korlátozott a mozgás.

A rövidült szövetek felszabadításával és a helyes mozgásminták megtanításával, megéreztetésével elérhetjük azt, hogy a futómozgás harmonikus, a terhelés kiegyensúlyozott és ezáltal az energiafelhasználás optimális legyen.