Hó, sílécek, keresztedzés

A tél a futók számára a legnehezebb évszak. Ilyenkor jön el az alapozás ideje és a hosszú, lassú futások ugyanolyan végtelennek tűnnek, mint maga a tél. Ráadásul sokszor hidegben, sötétben, hóban, szélben. Számomra kicsit olyan ez a téli időszak az edzésekkel, mint valami próbatétel a mesében. Ha kibírom és túlélem, az év további részében elnyerem a méltó jutalmat.52063705_2070754263218015_7383253999656370176_n

Természetesen azért nem mindig ennyire szörnyű a helyzet. Mert télen is előfordul, hogy az ember jó érzéssel vesz futócipőt a lábára, ha hóban, hidegben és szikrázó napsütésben futhat. A téli sportok kedvelőinek, amennyiben az időjárás kedvez, adott a lehetőség, hogy megtörjék a téli felkészülés monotóniáját, és edzéstervüket egy kis keresztedzéssel kiegészítsék.

Az ismeretségi körömben a legnépszerűbb téli sport a sízés. A családom különösen kedveli ezt a sportot. A gyerekek 3 éves korukban tanulták meg és azóta hagyomány nálunk, hogy minden télen január végén elutazunk egy hétre családdal és barátokkal Ausztriába. Ilyenkor mindig gondot okozott, hogy szervezzem meg úgy a hetet, hogy a síelés és a futás megférjen egymás mellett. Végül, mint annyiszor az életem során egy kényszerhelyzet mutatta meg számomra a megoldást.52134251_1264971723682973_8793756985200738304_n

Az első évek nehézségei után, ahogy a gyerekek önállóbbak lettek, nem igényelték az állandó jelenlétünket lehetőségem volt arra, hogy jobban odafigyeljek magamra és a sítudásomat is fejlesszem. Barátnőimmel technikai edzésekre jártunk reggelente (egy síoktató barátunk szervezte a társaságból) és sportot űztünk abból, hogy „első felvonóval le, utolsóval fel”. Nagyon élveztem a száguldozás minden pillanatát. Az egy hét alatt 2-3 futást is próbáltam beszorítani, több kevesebb sikerrel.51832427_399747780788528_8133250109530963968_n

Egyik évben egy reggeli oktatáson a kis íveket tanultuk a meredek falon, amikor kiszaladt a léc a lábam alól, hatalmasat estem és megsérültem. Hazatérés után ez állt az MR felvételemen: bal oldalon a térdporc (meniscus) behasadt, a bal combcsont feje beroppant, az elülső keresztszalag elszakadt.Az ítélet: nem futhatok többet.☹ Kimondhatatlanul szomorú voltam. Végül májusban kezdtem újra kocogni és októberben már váltót futottam a lányokkal. Nagy szerencsém volt dr. Soós Pál főorvos úrral, aki végig segítette a rehabilitációmat és szeptemberben már arra bíztatott, hogy nyugodtan vásároljam meg a síbérletet a következő szezonra. Nem sejtette, hogy már augusztusban lefoglaltuk a szállást.😊

52130006_615931452195055_7469762019751624704_nValami gyökeresen megváltozott bennem. Elvesztettem azt a régi énem, aki kockázatot vállalva hajszolja a sebességet, az adrenalint, edzőtől tanulja a technikát, hogy még jobban, még sebesebben száguldozzon. A sípályán. Tudatosabb, óvatosabb, figyelmesebb, megfontoltabb lettem. A legfontosabb az volt, hogy semmivel ne veszélyeztessem a testi épségem. Mert mit ér egy hét száguldozás, ha ezt követően hónapokig nem mozoghatok?

Ekkor támadt az ötlet, hogy próbáljam ki a sífutást. Beszereztem viszonylag olcsón használt felszerelést és kíváncsian vártam, hogy milyen élményben lesz részem. Az első sífutás egy óra lehetett, próbáltam nem túlságosan bénázni. Fáradtságot nem éreztem közben, azonban annál inkább a szállásunkra visszaérve 1-2 óra elteltével minden testrészemet… Nem vártam meg többet az utolsó felvonót. Ha úgy gondoltam, akár 2 órával korábban abbahagytam a lesiklást majd kis pihenő után elmentem futni vagy futólécekre váltottam.51795658_374764209774254_8106223448000299008_n

Azóta minden évben magammal viszem a sífutó felszerelésemet a férjem nagy örömére, hiszen nem egyszerű ilyenkor mindennek helyet találni az autóban. Előfordul, hogy nem használom, de sokszor kisegít, ha éppen valamilyen sérülésem van, nem jók az terepviszonyok a futáshoz vagy egyszerűen csak úgy gondolom, hogy jót tenne egy futásmentes nap.51879046_2266922416865893_194175084905103360_n

Az idei évben nem került fel a lábamra. Helyette egy új élménnyel gazdagodtam. A sítúrázás fókaszőrös sítalpakkal mindig izgatott, régóta szerettem volna kipróbálni. Amikor az egyik barátunk felajánlotta, hogy kölcsönadja a felszerelését, ujjongtam, mint egy kisgyerek és izgatottam vártam az indulást. Az idő ködös volt és havazott. Fél óra mászás után kisütött a nap egy rövid időre és találtunk egy ösvényt, ami a csúcsra vezetett. Egy ideig az erdőben mentünk. Távol a sípálya zajától. Csak a havas táj és a csend körülöttünk. Majd visszakanyarodtunk a sípályára és ott folytattuk utunkat. A vége meredek volt és egyre rosszabb lett az idő is. Az utolsó pár méter kísértetiesen hasonlított a maraton utolsó szakaszára. És a vége…a semmihez sem fogható, jól ismert „megcsináltam” érzés! Felérve a hegy tetejére levettük a fókaszőröket és lesíztünk. Az ujjaim megfagytak a túrakesztyűben, de amikor leértem a melegedőbe és nem bírtam mozdulni a fáradtságtól, már határozottan tudtam, hogy jövőre 3 léccel és 3 bakanccsal fogok elindulni …a férjem nagy örömére.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s